Pedagógus és szülők konfliktushelyzetei

A pedagógusok gyakran keveredhetnek a szülőkkel olyan konfliktushelyzetekbe, ahol nem tudja, hogy hogyan reagáljon vagy mit tegyen annak megoldása érdekében.

Friss topikok

Címkék

Ez az új trend: tanulás iskola, tanárok és órák nélkül

2013.05.09. 19:18 Rezgő Kitti

 

Amerikai trend

 

image.aspx.jpgEgyre több amerikai szülő dönt úgy, hogy kiveszi a gyerekét az iskolából, és inkább otthon foglalkozik vele. Az Egyesült Államokban ma már minden huszonötödik diák magántanuló, vagyis összesen több mint kétmillió gyerek nem jár iskolába – számolt be a BBC.

A szülők indoka sokféle: van, aki szereti „biztonságban tudni” a gyerekét, mert úgy véli, a négy fal között megvédheti az iskolai és utcai erőszaktól. Más viszont az iskolai tantervet és tanítási módszereket kifogásolja.

A washingtoni Copelandben élő Sonya Barbee nem kis felelősséget vállalt: nem elég, hogy teljes állásban az amerikai kormánynak dolgozik, emellett nemrég úgy határozott, hogy kiveszi 11 éves fiát az iskolából. „Nem azért tanítom otthon a fiamat, mert bántották az iskolában, vagy nem tetszett az intézmény környéke, hanem mert úgy látom, elvesztette az érdeklődését a tanulmányai iránt” – magyarázta a fekete Sonya Barbee.

Bár egyre több fekete család dönt a gyerekek otthoni taníttatásáról, még mindig a keresztény fehér szülők vannak többségben, akik ellenzik az iskolába járást. A legtöbbjük a „liberális tantervet” kifogásolja, vagyis nem értenek egyet azzal, hogy az iskolában nyíltan szó esik a szexuális kérdésekről és Charles Darwin sokak által vitatott elveiről.

Magántanulók

zoebentley-225x300.jpgMár évtizedekkel ezelőtt is voltak magántanulók az Egyesült Államokban, ám a módszer az elmúlt tíz évben vált igazán népszerűvé: egyre több szülő dönt úgy, hogy gyerekeit nem engedi iskolába.

A 14 éves Zoe Bentley az Arizona állambeli Tucsonban él, és most fejezné be az általános iskolát – ha nem lenne magántanuló. Jelenleg éppen a kaliforniai fenyőerdőkben barangol a családjával: élményeiről saját weboldalt vezet, kedvenc témájáról, az exogeológiai jelenségekről pedig videókat készít.

Az Egyesült Államokban ma már nagyjából másfél-kétmillió diák tanul otthon, kikerülve a hagyományos oktatási rendszert - írja a Huffington Post. Egyharmadukat – mint Zoét is – a szülei tanítják. A magántanulók számára nincs kötött tananyag és órarend, és nem kell osztályteremben ülni – kivéve, ha ezt maga a diák kéri. Zoét például annyira érdekelte a geológia, hogy 12 évesen jelentkezett egy főiskolára: a felvételin egy tesztet kellett kitöltenie, amit meglepően könnyűnek talált.

 

Az új brit trend

 

readingkid.jpegÚj trend terjed Nagy-Britanniában: a flexi-schooling lényege, hogy a szülők heti egy napon, általában pénteken nem viszik iskolába gyerekeiket, hanem otthon foglalkoznak velük. Az új módszert egyelőre kísérleti jelleggel vezették be egy londoni körzetben – írja a The Guardin.

A London keleti részén élő Arzu Tahsin például első évfolyamos lányát és három osztálytársát tanítja otthon. Heti négy napot a helyi iskolába járnak a diákok, péntek reggelente azonban a Shacklewell Primary School helyett mindenki Tahsinékhez indul, ahol rajzolnak, barkácsolnak és tanulnak. Több amerikai és brit oktatási körzetben ezzel szemben hatnapos iskolahét bevezetését tervezik.

Az ügyvédként dolgozó Matt Anstee sem viszi iskolába a fiát péntekenként. „Először mindig gyakoroljuk a matematikát vagy az olvasást, aztán kirándulunk egyet, például múzeumba megyünk” – mondja a napirendről.

A néhány évvel ezelőtti demográfiai robbanás miatt zsúfolttá váltak a brit iskolák, egyre több diák szorong egy-egy osztályteremben. A szakemberek és a szülők ezért tartják jó ötletnek, hogy heti egy napon otthoni környezetben tanulhassanak a gyerekek, így kiegyensúlyozottabban fejlődhetnek.

Források:
http://eduline.hu/kozoktatas/2012/3/19/Hodit_az_uj_trend_egyre_tobb_diak_lesz_maga_EAFPOX
http://eduline.hu/kozoktatas/2011/12/12/Uj_trend_terjed_NagyBritanniaban_itt_a_flex_JSMYVN
http://eduline.hu/kozoktatas/2011/9/2/20110902_magantanulo_otthon_tanulas_usa

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pedagogusesszulokonfliktusai.blog.hu/api/trackback/id/tr235291815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tünde Mészáros 2013.05.10. 11:03:03

Szia Kitti! Most végre be tudtam jelentkezni. :)
Az amerikai mintát, tehát ezt a magántanulósdid nem tartom jónak. Rendben van, tanuljon otthon a gyerek, óvjuk meg a környezet káros hatásaitól, de szerintem így teljesen elszigetelődik a társadalomtól. Később problémái lesznek/lehetnek a csoportba, közösségbe való beilleszkedéskor.
Az angol minta tetszik, én sem mennék szívesen pénteken iskolába, inkább otthon kézműveskednék, vagy közösen megcsinálnánk a házit, szülői segítséggel, míg az iskolában sokszor egyénileg kell rájönni a dolgok nyitjára.
A hatnapos iskola szerintem nem tenne jót a gyerekeknek, mert így is túl vannak terhelve, külön szakkörök, külön órák stb.
süti beállítások módosítása