Szerintem három alapvető dolog miatt is keresnünk kellene a párbeszédet a szülőkkel:
1, Ha magunkra haragítjuk, feljelenthet.- Cinikusan hangzik, de sok benne az igazság. Nem szereti senki azt hallani, hogy semmit nem ért a munkája, már pedig, ha úgy állítjuk be a gyerekét, mint egy köztörvényes bűnözőt, nagyon könnyen érezheti úgy, hogy kétségbe vonjuk szülői teljesítményét. Ellenben, ha azt tapasztalja, hogy törődünk a gyerekével és a testi és szellemi épülésén munkálkodunk, nagyon segítőkész lesz. Sokszor tapasztaltam, hogy még nagyon felháborodottan beérkező szülő is gyorsan megszelídült, amint megtudta, hogy ténylegesen mi történt az iskolában, én, tanárként, emberként hogyan viselkedtem a gyerekével, hogyan próbáltam neki segíteni.
Szülőként szintén díjazom, ha a gyerekem nem "gyerekanyag", hanem tudja az osztályfőnök, hogy konkrétan kiről van szó, mi történt vele aznap (általános iskola, alsó tagozat), miért teljesített rosszul, hogyan tudok neki otthon segíteni.
2, Könnyebb megérteni a gyerek viselkedését, ha látjuk a szülőt és tudjunk, hogy milyen mintát kapott otthon a gyerek, milyen közegből jön. Megtudhatjuk, mit próbált már a szülő az adott konfliktus rendezésére, illetve azt is, ha nem próbált semmit. Igényli-e egyáltalán az iskola segítségét?
3, Örök igazság, hogy "Szülő nélkül nincs gyerek, gyerek nélkül nincs iskola".- Szerintem ez a gondolat nem szorul bővebb magyarázatra, mindenki tudja folytatni.
Forrás: http://ellenorzo.blog.hu/2009/10/22/miert_ne_tegyunk_a_szulok_fejere
