A szülő-pedagógus konfliktus leggyakoribb tényezői a munka ellenőrzési kérdései és/vagy eltérő értékek és/vagy különböző felfogások. Ez a három gyakran szorosan összefügg.

Fontos, hogy a szülők megértsék, hogy nem tudják ellenőrizni és átlátni, hogy mi történik az osztályban, hogy a tanteremben a pedagógus a domain. Hasonlóképpen a tanároknak is el kell fogadni, hogy nem tudják felügyelni, irányítani, hogy mi történik a tanulóval otthon.

Sok konfliktus adódik abból, ha a szülő már alapból fenntartással viselkedik az iskola iránt, akár tudattalanul is szembehelyezkednek a pedagógusokkal. Több kiváltó oka is lehet ennek, például a gyerek iránti elfogultság, féltés, bizalmatlanság, nagy idegenkedik a nevelési stílustól, túl magasnak vagy túl alacsonynak találja a követelményeket stb.

Amit tehetnek a szülők és tanítók, hogy tájékoztatják egymást. Fontos, hogy a tanító tudja van-e válság otthon, ami befolyásolhatja a gyereket az iskolában, a szülőnek pedig, hogy tudja milyen a tanítás megközelítése, az osztályban kialakult rend és szokások, elvárások, hogy értse mit történik a gyereke osztályában. A pedagógusnak kellő empátiával kell a szülő felé fordulnia, igyekezzen megérteni viselkedésének indítékait és kellő mértékben tolerálni azt. Törekedjen rá, hogy megnyerje a szülőket. Az iskola ne hangolja a szülő ellen a gyereket, de a szülő se gátolja a pedagógus munkáját.

Az elkerülhetetlen, hogy ne legyenek értékkülönbségek, ezért igyekezni kell, hogyha valaki nem ért velünk egyet, akkor ne egyből védekező (legjobb védekezés a támadás) felállást vegyünk fel. Emlékeztetni kell magunkat, hogy a különbségek áthidalhatók, csak tartsuk tiszteletben egymás értékeit és igyekezzünk kompromisszumra jutni. Tehát a pedagógus és a szülő partnerkapcsolat az egyenrangúságon alapuló, egymásra odafigyelő, kölcsönös empátiát tartalmazó viszonynak kell lennie.

A pedagógiában különböző konfliktusmegoldó stratégiákat dolgoztak ki.

Van a győztes/vesztes stratégia, ahol az egyén minden áron a saját akaratát akarja érvényesíteni a másik féllel szemben. Ez önérvényesítő, nem együttműködő, történhet abból, hogy mindenképp a saját igazát tartja relevánsnak, vagy pedig mindenképpen győzni akar. Ezt általában akkor használjuk, ha gyorsan kell döntenünk, határozott cselekvés életbevágó, esetleg lényeges kérdésnél, aminél népszerűtlen megoldást kell bevezetni.

Az alkalmazkodás versengés ellentéte. Ilyenkor az egyén félelemből, kényszerből vagy megfontolt döntés után lemond saját szándékairól, hogy a másik szándékai érvényesülhessenek. Ez együttműködő de nem önérvényesítő megoldás, mikor belátjuk, hogy tévedtünk, vagy látjuk, hogy a probléma sokkal fontosabb a másik számára, mint a mi számunkra, amikor a versengés folytatása csak ártana a helyzetüknek.

Az elkerülés nem önérvényesítő és nem együttműködő. Alkalmazója a helyzet elemzése, a viszony minősítése alapján, valamint a győzelmi esélyek mérlegelése alapján használja.Általában akkor használjuk, ha adott probléma jelentéktelen vagy csak átmeneti, ha nem látunk esélyt arra, hogy szándékaink érvényesüljenek, ha a konfrontációval járó valószínű kár nagyobb, mint a konfliktus megoldásának előnyei, ha további információk gyűjtése több előnnyel kecsegtet, mint az azonnali döntés, ha mások hatékonyabban tudják megoldani a konfliktust.

A kompromisszumkeresés egyenrangú felek között gyakori megoldásmód, időt és lehetőséget ad jobb megoldások keresésére, nem rombolja a kapcsolatot. A résztvevők a probléma olyan megoldására törekednek, amelyben mindkét fél érdekei, szükségletei, meggyőződései érvényesülnek. Használata mikor a célok meglehetősen fontosak, de nem érik meg azt az erőfeszítést, ami egy nagyobb mértékben önérvényesítő stílussal együtt járna, komplex problémák időleges rendezésének elérésére, kielégítő megoldás elérésére, időkényszer esetén, vagy mint kielégítő konfliktuskezelési mód, ha a problémamegoldás vagy a versengés nem jár sikerrel.

A problémamegoldás egyszerre önérvényesítő és együttműködő. Magában rejti azt a törekvést, hogy együtt dolgozva a másik személlyel találjunk valamilyen megoldást, mely teljesen megfelel mindkettőnk szándékainak. Megoldás keresése olyan esetekben, mikor mindkét felfogás fontos ahhoz, hogy kompromisszumos megoldás szülessen, olyan emberek gondolatainak hasznosítása, akik eltérő nézőpontból közelítenek meg egy problémát, vagy egy kapcsolatot megrontó negatív érzés közös feldolgozására.

A konfliktusmegoldás menete Thomas Gordon szerint

1. A probléma meghatározása

2. A lehetséges megoldások keresése

3. A megoldások értékelése

4. A megfelelő megoldások kiválasztása

5. A döntés végrehajtási módjának meghatározása